2016. március 28., hétfő

Szevasz Tavasz: Citromos mákpöttyös cupcake, fekete teás-levendula mézes felhővel lemond curd cseppekkel

Habár a cupcake összeállításakor a név erősen arra ösztökélt, hogy a túlzások hercegnője lesz ez a süti, nem tettem. A muffin kellően puha és a mákropogástól bohém, a felhő a két íz keveredésétől pedig cseresznyés utóízzel "kényeztet", de azért a levendula esszencia finoman tolakodó. A lemon curd szándékosan lett ennyire híg hogy a cupcake-be harapva szabadon csordogálhasson a piskóta aprócska hézagaiba. 

És egy kevés a krémről (népszerűbb nevén, frosting) : másodjára is nekifutottam, nem adtam fel. Elsőre rettenetesen cseppfolyós lett, persze a kiszemelt alapreceptet követtem, ami kövezni való hiba volt. Részemről. Természetesen éjfélkörül kevertem, Willy Wonka film és a konyha közt egyensúlyozva. Az első krémben tapasztalatlanságom, fáradtságom és némi csoki utáni sóvárgásom került bele pluszként, majd morcosan be a hűtőbe, reménykedve a fizika szabályszerűségében. Másnap (bizakodva magamban, az arányokat megváltoztattam) hozzáláttam és nahát, ízre is jobb, mint a tegnapi. Húsvét napján kicsivel több zsoltárt mormoltam el az Úrnak. 

A muffin (12-14db)

-215gr liszt
-1,5 tk sütőpor
-115gr kristálycukor
-nagy csipet só
-3 ek szemes mák
-1,5dl tej
-60ml repceolaj
-65gr puha vaj
-1 ek natúr youghurt
-1 tk vanília aroma
-1 nagy tojás
-2 bio citrom reszelt héja plusz az egyik leve

1, A száraz hozzávalókat( sütőpor, átszitált liszt, só, kristálycukor, mák) egy nagy tálban alaposan keverd össze. 
2, A vizes hozzávalókat(tojás, vanília aroma, olaj, tej, citrom leve és héja, yoghurt) egy másik tálban keverd egyneművé.
3, A puha vajat elektromos habverővel vegyítsd el a lisztes keverékbe majd öntsd hozzá a vizes hozzávalók elegyét. Kb 1p keverd közepes fokozaton. 
4, Bélelj ki muffinkapszlival a muffin sütőforma mélyedéseit majd töltsd meg 3/4-ig( kb 2 ek).
5, 180°C süsd 20-24 percig vagy amíg a muffin közepébe szúrt villa tisztán jön ki. Hagyd teljesen kihűlni őket. 

A fekete teás, levendula mézes krémhez

-300gr mascarpone
-80ml habtejszín 
-6 ek porcukor
-2 ek levendula méz (amilyen épp akad otthon, legyen folyós)
-70ml fekete tea (hideg)
-1 bio citrom reszelt héja


1, A habtejszínt ( a hűtöttet a legkönnyebb felverni) elektromos kézi habverővel verd fel habbá majd forgasd bele a mascarpone-t és szitáld bele a porcukrot. Alaposan keverd össze és csurgasd hozzá a mézet. A fekete teát apránként add hozzá végül majd reszeld bele a citrom héját. Ha túl hígnak találod, fokozatosan növelve a sebességet, habverővel keverd tovább, kb 4-6p. Végy elő egy habzsákot, csúsztass bele egy kerek végű csövet( én 14-set használtam), kanalazd bele a krémet, majd függőlegesen (nem körbe mozgatva) nyomd rá cupcake tetejére. 
Egy teáskanállal szedj ki egy picit a krém közepéből, ide kerül majd a lemon curd. 

*Ha nagyon citromosan szeretnéd, ezt tedd (igazából íratlan szabály, de ettől lesz tavasz):
Fogj egy csövet, szúrd a muffin közepébe, majd nyomd le, amíg engedi. Csurgass bele 2 tk lemon curd-ot és mehet rá a krém. 
A lemon curd

-3 tojás sárgája
-2 bio citrom reszelt héja és leve
-70gr kristálycukor
-1,5 ek folyós méz
-2 ek étkezési keményítő ( 2 tk vízzel elkeverve)
-3 ek puha vaj

1, A vaj kivétel az összes hozzávalót tedd egy lábasba majd alacsony lángon, folyamatos kevergetés mellett 12-15p főzd majd az idő leteltével add hozzá a vajat. Öntsd egy tálba, fóliával fedd le közvetlenül a krémet és dobd be a fagyasztóba, hogy kellőképp hideg legyen a csurgatás előtt. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése